Háborgott a tenger. Sötét éjszaka volt, vadul fújt a szél, imbolygott a kis hajó. Félelmetes volt az éjjel, mint megannyi másik, éveken át...
Reggel aztán, ahogy a nap felvirradt, ismét jobb lett minden. S akkor hirtelen meglátta a kis szigetet. Egyszer csak ott termett előtte. Nem jelezte semmi sem, hogy szárazföld lenne a közelben, nem volt erre utaló jel. S ő végig azt hitte, hogy a hol háborgó, hol csendes tenger maga az élet. A hullámzás, a hajók, amik jönnek-mennek, a sirályok a feje felett az igazi lét. Soha nem gondolt arra, hogy van ebből kiszállás, hogy meg is pihenhetne... De most ott volt a lehetőség. Itt állt ez a varázslatos sziget, ami a semmiből termett elő, és sütött a nap és elmúlt a vihar és gyönyörű türkizkék volt a tenger és zöldek a pálmafák.
Megérkezett. Kikötötte a csónakot. Leborult a parti fövenyre, s hálát adott Istennek. Mélységes mély békét érzett, nyugalmat. A harc véget ért. Itt volt, ahová vágyott: a Boldog Élet Szigetén.
Furcsa, de valahogy most azt érezte, megérdemli. Nem volt lelkiismeret-furdalása. Megharcolta már, amit meg kellett. Nem kell több csata, háború: sem Istennel, sem emberrel. Megérdemli a pihenést, a jókedvet, a szépséget, a bőséget, a nyugalmat, a békét, a szerelmet, a biztonságot. Hazatért. S jó itthon.
És csak most kezdődik az igazi élet. Idáig minden csak látszat volt, nem az igazság. Eszébe jutott egy mondás: "A szenvedés addig szükséges, míg rá nem jössz, hogy szükségtelen." Így van - nyugtázta.
Majd felállt, hogy új útra induljon. Felnézett a Napra, mely a Skorpió ollójánál járt épp. Elmosolyodott... tudta, mit kell tennie. Visszament a csónakhoz, s elvágta a kötelet, mellyel kikötötte.
Menjen csak... neki már nincs szüksége rá. Mert ez a sziget lesz az új otthona, minden bőségével, jóságával. Megérkezett. S Isten áldása kíséri útján.
Békével, áldással... és szemcsillogással! ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése