Kelyhek 10

Holnaptól megint öt harminckor kelek,
És majd túrósbuktát eszek,
Utazom a busszal, talán állok,
ha nehezen is, de meditálok.

Várom, hogy véget érjen a nap,
kapom az újévi puszikat,
amihez pedig semmi kedvem,
de jópofát vágok kényszeredetten.

Egész nap a Neptunt lesem,
meg persze, hogy fent vagy-e a Messengeren.
Délután sietek haza, fáradtan.
Már előre érzem, hogy átfagytam.

Minden visszaáll a régi kerékvágásba,
Nem leszel itt, nem lóg majd a kistáska.
És unalmamban javítom a dogákat,
és azon tűnődöm: "Vajon Ő mit csinálhat?"

És hajnalban, mikor majd újra lefekszem,
a te helyed üres lesz mellettem.
S küldöm majd a jó éjt üzenetet,
pedig jobb lenne, ha foghatnám a kezed.

S úgy aludnánk el, mi ketten,
hogy élvezzük az életet önfeledten.
Nem mondom sosem, de hiányzol nagyon.
Azt hiszem, ha változik az életem, hagyom...

Mert így már mégse jó, két világ között,
főleg, hogy a szívembe remény költözött.
Talán mégis megérett az idő a változásra,
ami biztonságos volt, az most csak megjárja.

Hiszem, hogy 2019-ben letisztul minden,
Hiszek a botok kettő helyett a kelyhek tízben.
Hiszek Isten jóságában,
Hiszek benned, magamban és a világban.

Békével, áldással... és szemcsillogással! ;-)

A sellőlány meséje

A sellő már várta.

Napok óta erről álmodott. Álmában a férfi egy rózsával a kezében indult útnak a messzi hegyekből. Ő pedig a tóban várta.

Biztos volt benne, hogy eljön, hogy itt lesz, hogy nem csak álom. A delfinek szokatlanul játékosak voltak mostanában, egészen jó kedvük volt. Mintha ők is éreznék...

Jön, jönnie kell!

Ne add fel a reményt! - mondogatta mindennap magának a sellőlány.

Míg egyszer csak egy szép nyári alkonyon meglátta őt.

Ott jött, a messzi hegyekből, elhagyván a várat, élete biztos pontját, elindult az ismeretlenbe  egy rózsával a kezében. Vidáman, egyenletesen lépkedett. Közeledett a sellőlány felé a kacskaringós úton.

Teljesen természetes volt minden. Nem is történhetett volna másképp.

A sellőlány a szikla mögé bújva nézte. Csábító, igéző tekintete összefonódott a hercegével, szinte hipnotikus állapotba kerültek mindketten. A zöld mezőn a virágok felsikítottak a boldogságtól, az égi madár leszállt a szikla mellé, hogy jobban lássa, mi történik, a csodafa fejével a találkozás irányába nézett.

Sorsfordító pillanat volt. A sellőlány, aki évek óta várta már szerelmét, most végre boldog. A herceg, aki idáig nem hitt abban, hogy valóra válhatnak a tündérmesék, most boldog.

Minden a lehető legjobb módon alakul.

Ahogy a patak a tóba folyik, mutatván az utat, ugyanúgy a herceg lábai is a tó felé viszik, ahol szerelme várja. Egyesülni fognak. Mosolyognak.

A hogyantovábbon ráérnek akkor gondolkozni, mikor itt lesz az ideje. A rózsák megsúgják a helyes választ... Mindig.

Ez a sellőlány és a herceg meséje. Neked szól. Ezt mondja:

Ne add fel a reményt! Sosem! Valahogy mindig volt, mindig van, mindig lesz. A csoda bármikor bekövetkezhet. Talán épp holnap.

Békével, áldással... és szemcsillogással! ;-)

A kezdet

Hol volt, hol nem volt, de igenis volt, hogy egyszer egy angyal leszállt a sötét éjben. A csillagok is kihunytak, semmi nem világított. Sötétség volt az egész földön. Az angyal egyedül volt, magányosnak és feleslegesnek érezte magát. Nem értette, miért kellett idejönnie.

Felsóhajtott. Sóhaja meglebbentette a fák ágait, ahol épp egy apró szentjánosbogár tanyázott. Már évek óta ott pihent, nem volt miért felébrednie. De most felfigyelt a neszre, felszállt és egyszerre fény gyulladt a sötétségben. Az angyal elmosolyodott. Lám, mégsem vagyok egyedül, van remény! – gondolta. Ami szomorúság volt benne, azonnal elillant. Néha nem tudjuk, mit csináljunk, s ilyenkor csoda történik.

A szentjánosbogár rászállt az angyal vállára. Elindultak a sötétségben ketten, s amerre mentek, fény lett, világosság. Célja lett a létezésüknek.

Az emberek a faluban az ablakaikból nézték a különös szerzeményt. Bent ők is féltek, mert sötétben voltak, de a házuk előtt elhaladó angyal most megnyugvást adott nekik. Közel a megváltás - mondogatták egymásnak.

Már nem féltek. Hittek, reménykedtek. Nyugodt szívvel tértek nyugovóra, mert tudták, holnap éjjel, ugyanígy eljön az angyal és megvilágítja nekik az utat, hogy másnap tudják, merre kell menni. Ahogy ma megtörténhetett, úgy megtörténhet minden napon a világ végezetéig.

Ámen.

Békével, áldással... és szemcsillogással! ;-)