Far-song

Egy emlék - 4 évvel ezelőttről:

A mai szigorú tanár néni jelmezem megihlette diákjaimat! 

B.B., az új "kiskedvencem" ezt a verset írta nekem:

Helga néni olyan szép, 

a sok diák kezet kér! 

Haja vörös, arca piros,

az óráján megszólalni tilos.

A tanárnő szigorú, 

alakja domború.

Bár szeme zöld, 

nézésével mégis öl.

Laptopja egy Toshiba

Beadta a zaciba. 

Bencének jár egy ötös, 

Mert a tanárnő igen dögös!

Versemet befejezném, 

fegyelmire elmennék. 

Ha mégse kapok fegyelmit, 

adok csókot, ezernyit!

2014. február 28. 

Békével, áldással... és szemcsillogással! ;-)

Füves

Délután három óra volt. Kint játszottak a gyerekek a füvesen, a focipálya mögött, az iskola hátsó udvarán. Tűzött a nap, a hőséget csak a fák árnyékában lehetett elviselni. A tanév a végéhez közeledett, már nem voltak leckék. A tanítónők is bágyadtan ültek a hűvösben egy padon, nézték a játszadozó kis elsősöket. Beszélgetni sem volt erejük, mintha már minden szót, mondatot elmondtak volna.

A lány a barátnőivel főzött épp. Füveket, gazakat, virágokat tépdestek, belerakták egy műanyag tálba, ami évek óta ott hevert a füvesen, talán a szomszéd öregasszony dobta át a kerítésen valamikor nagyon rég, hogy aztán generációk sora játszhasson vele. A lány legalábbis így képzelte. Találtak egy botot is, az lett a fakanál, azzal keverték össze a hozzávalókat. Nagyon belemerültek a játékba. 
Ma a kedvencét főzték: a pitypangos levest. A zöld levelek közül kiviláglott a sárga szín, mint amikor felragyog a Nap. Szép volt, nyugalmat árasztó. De víz is kellett. A lány felállt, hogy hozzon. 

Messzebb volt a kerti csap, a füvestől balra,  a homokos részen. A lány levetette szandálját, mezítláb sétált el a forróságban odáig, kezében a tállal. Megnyitotta a csapot, alátartotta kezét, lábát, hogy felfrissüljön. Tudta, hogy a tanító nénik majd leszidják, ha saras lesz, de nem érdekelte. Jólesett a víz a nagy melegben, előbb langyosan folyt, majd végül hideg lett. Ivott belőle, meglocsolta nyakát is, a vízcseppek csiklandozták a tarkóját. Mosolygott. A pólója is csuromvizes lett, de ez sem érdekelte, boldog volt.

Ekkor hallotta meg a hangot. Mintha apja motorja zúgott volna fel, ezer közül is megismerte a berregését. Felpillantott. Az iskola kerítése előtt épp most fékezett le egy motoros, fehér bukósisakban, tanácstalanul nézegette a bejáratot. A kapu zárva volt, mivel mindenki a füvesen játszott, így nem tudott tovább menni. 

A lány szíve vadul kalapálni kezdett. Integetett, kiabált: "Apa, apa!!!" Szaladni kezdett felé, a csapot sem zárta el, de a férfi messze volt, nagyon messze. A füvest bámulta. "Vegyél észre, itt vagyok, apa!!! Vigyél haza!!! Apa!!! Vigyél haza!" 

Érezte, hogy hangja nem jut el hozzá a motorzúgáson át. Mégis kiabált rendületlenül. Szaladt, úgy ahogy volt, mezítláb, át a homokos területen, már a betonos részhez ért, futott apja felé. "Apa, apa! Itt vagyok!!!" Ám a férfi nem nézett arra, nem vette észre. Felbőgött a motor, még reménytelenebb lett a helyzet. Lassan hátrálni kezdett a motoros, mintha hiábavaló lenne itt ácsorognia, megfordult, gázt adott és elindult. Hazament. A motor zúgása belehasított a nyári délután csendjébe, még a füvesen is hallották. 

A lány megállt. "Apa, ne menj el! Vigyél haza, vigyél haza..." - nyöszörögte. Könnyei csorogtak végig az arcán, csiklandozták nyakát, orra folyt, de nem érdekelte. Sírt végeláthatatlanul, szíve majd' megszakadt bánatában. Jó lett volna, olyan jó lett volna, ha ma valami másképp történik, mint szokott. Ha ma elmehetett volna hamarabb. Ha ma nem kellene egyedül hazasétálnia, hanem apja jönne érte, motorral, ha hazavitte volna vagy fagyizni! Ha észrevette volna, ha megérezte volna, hogy hol van, olyan jó lett volna... Olyan jó... 

Szomorúan ballagott vissza a füvesre. 

- Úristen, mi történt? Hogy nézel ki? Merre jártál? - hördültek fel egyszerre a tanító nénik, s ő nem tudott megszólalni. Leült a fűre, a letépdesett gazak, virágok közé, s arcát kezébe temetve sírt, könnyei úgy folytak, mint a nyitva felejtett kerti csapból a víz, nem tudta abbahagyni. A többiek körbeállták, nézték. Nem mertek megmozdulni, hozzáérni. Hallgattak.  A füves is hallgatott. A távolban a templomtorony harangja fél négyet ütött.

♡

Délután három óra volt. A gyerekek ilyenkor kint játszottak a füvesen, jól tudta. Tűzött a nap, a hőséget csak a hűvös, árnyékos szobában lehetett elviselni. Ő mégis úton volt. Ez a nap más volt, minden másképp történt, mint szokott. Csak délig dolgozott, utána megebédelt az üzemi konyhán. Ma a kedvencét főzték: spenótot tükörtojással. A gyerekkorát idézte fel. Mindig is tetszett neki, hogy a zöld levelek közül kiviláglik a sárga szín, mint amikor felragyog a Nap. Szép volt, nyugalmat árasztó. Jóízűen megette.

Délután hivatalos ügyeket kellett intéznie. A városban rohangált fel-alá motorral. Volt pár elmaradása, egy kivételével mindet elintézte. Az utolsóhoz már nem volt kedve, tudta, hogy a főnöke majd leszidja, de nem érdekelte. Kitalálta ugyanis, hogy meglepi a lányát, elmegy érte az iskolához, és hazahozza motoron. Talán fagyizni is elviszi. 

Mikor odaért az épülethez, a kaput zárva találta. Nézett a távolba, át a kerítésen, a futkározó gyerekeket leste, hátha meglátja őt a lánya. Messze voltak, nagyon messze. Fütyült volna a megszokott jellel, de tudta, nem hallják. Felbőgette a motort, hátha így felfigyelnek rá, de senki sem mozdult. A tanítónők a padon üldögéltek, nézték a játszadozó kis elsősöket, nem is beszélgettek egymással. 

Elszontyolodott. Nem sikerült a meglepetés, hiába is ácsorogna itt tovább. Lassan hátrálni kezdett és hazaindult.

Azon gondolkodott, hol lehetett a lánya, miért nem vette észre, hogy jött érte, hiszen ezer közül is megismerte a motor berregését. Biztos nagyon belemerült a játékba. Elképzelte az ő kis tündérét, aranycsillagát, amint főz, tépdesi a kis virágokat, kotyvasztanak a lányokkal valamit, főzik az ebédet a füvesen, a fák árnyékában. Biztos nekik is melegük van, mosolygott.  Ő is izzadt a nagy melegben, folyt róla a víz, csuromvizes lett a pólója, de nem érdekelte. Boldog volt. 

Ekkor hallotta meg a hangot. Mintha egy kocsi bőgött volna fel... Oldalról, a kis utcából elsőbbségadás nélkül száguldott felé az autó. "Balra kellett volna néznem!" - villant át az agyán. Szíve vadul kalapálni kezdett, majd következett a csattanás... 

Mintha messziről, távolról nézné az egészet... Úgy tűnt, a város hírhedt drogdílere áll felette, a Füves, ahogy az emberek hívták. Nem tudta, mi történik. Csak azt érezte, hogy olyan jó, hogy a lánya nincs itt, hogy nem ült mögötte a motoron, hogy neki nem kell ma elmennie, hamarabb, hogy nem viszi haza. Nem viszi Haza. Olyan jó...

Az emberek összeszaladtak a zajra. 

- Úristen, mi történt? - hördültek fel egyszerre, s ő nem tudott megszólalni. Lelke fent járt már az égi mezőkön, a fenti füvesen, szívéből úgy folyt a vér, mint egy nyitva felejtett kerti csapból a víz, nem tudta abbahagyni. A többiek körbeállták, nézték. Nem mertek megmozdulni, hozzáérni. Hallgattak. A Füves is hallgatott. A távolban a templomtorony harangja fél négyet ütött.

Békével, áldással... és szemcsillogással! ;-)

A zöld ruha

Caplatok az étterem felé. Este 7 óra van,  legalább 32 fok. Izzadt vagyok, büdös. Lábam bedagadva, az ingem gyűrött, a hajam lenőve. A fejem fáj. Nyúzott és kialvatlan vagyok, szeretnék már otthon lenni. Hátizsák a vállamon, váltóruhával és jóskártyákkal megpakolva - feleslegesen cipeltem őket -, kezemben kistáska. Kiveszem belőle a cigit, rágyújtok. A sarkon megvárom Csabát, az egyik tanárt, hogy ne egyedül menjek.

Bankettre hívtak. Reggel 8-tól este 6-ig érettségiztettem, hallgattam a vizsgázókat, értékeltem, bizonyítványt osztottam. Elfáradtam. Egész nap rohanás, összpontosítás, megfelelés. Jól fog esni a vacsora. Főleg, hogy nem is ebédeltem. Sült csirkecombot hoztak a szülők, de azt nem eszem. Ma is megkérdezték, miért, és én századszor is elmeséltem és felidéztem azt a nyarat: 18 éves voltam... Budapest, Ilonka néni, 3 hét olasz tanfolyam, minden reggel kakaó és minden este sült csirke. Utáltam, mégis visszasírom. Legalább törődött velem valaki.

Szóval caplatok az étterem felé Csabával. Mikor a parkhoz érünk, fiatalok egy csoportja tűnik fel a hátunk mögött, kiabálnak, álljunk meg. Az érettségiző osztály az, néhány fiú. A boltból jöttek ki épp, pálinkáspoharakat vettek. Mindegyik frissen lezuhanyozva, rövid farmerban, színes ingben, jó illatúan. Magasak, fiatalok, jóképűek. Én még jobban eltörpülök mellettük, eszembe jut, hogy fogat se mostam, pedig a hátizsák legalján ott a fogkefém is valahol. Nagy az öröm, hogy akkor most megyünk, megünnepeljük a bizonyítványt.

Caplatunk tovább az étterem felé Csabával és a gyerekekkel. Beszélgetni kezdünk, viccelődünk, visszaemlékszünk egy-két humoros pillanatra. Pár lépés, és a csoport kettéválik. Csaba elöl néhányukkal, én lemaradva mögöttük a többivel. Megállok, elnyomom a cigit. A fiúk is megállnak, bevárnak még egy gyereket. Én indulok tovább, nincs már messze az étterem. Sietek, mert pisilnem kell. Rájövök, hogy megint egyedül maradtam. Sóhajtok egyet, felnézek az égre, süt még a nap, fúj a szél. Holnap Szent Iván-éj. Eszembe jut a saját bankettem.

Tipegtem az étterem felé akkor - éppen 20 éve - Budapesten. Gyönyörű, hosszú zöld ruhában, magas sarkú cipőben, dús barna hajjal. Itt, vidéken az a szokás, hogy ilyenkor kiöltözünk, megadjuk a módját. Úgy gondoltam, Pesten is... Megvettem azt a szép ruhát az alkalomra, fodrászhoz mentem, kisminkeltem magam. Csodálatos, tündöklő voltam, mint egy királylány. Túl az érettségin, egy varázslatos jövő kezdetén. Csak az étteremben derült ki, hogy az osztály többi tagja farmerban jött, lazán, pólóban - "úgyis berúgunk" címszóval. Végül mindenki evett-ivott, táncolt, beszélgetett, szórakozott. Csak én ültem csendben egy sarokban, egyik cigit szívtam a másik után, a ruhában melegem volt, a cipőtől fájt a lábam, és a pezsgő a fejembe szállt. Minden várakozásom ellenére nem éreztem jól magam. Magányosan töltöttem az utolsó közös estét.

Caplatok tovább az étterem felé. Azon gondolkodom, mi változott? Valójában semmi. Lehetek én szép zöld ruhában vagy gyűrött fehér ingben, illatosan vagy büdösen, 18 vagy 38 évesen, diákként vagy tanárként, a lényeg ugyanaz: boldogtalan vagyok. Nem találom a helyem a világban. Pesten vidéki, társaságban magányos, vidámak közt szomorú. Jelenben a múltam. Hol a varázslatos jövőm?

Az étterembe érve az osztály örömmel fogad, körbeállnak, kezembe nyomnak egy pálinkát, pohárköszöntőt mondanak, megköszönik a négyéves munkámat. Két percig én vagyok a központban. Utána megvacsorázunk. Sültes tál van, körettel, savanyúsággal. Csaba kéri, felezzünk el egy csirkemellet, nem ellenkezem, elfáradtam. A táncon már nem maradok ott. 

Hazacaplatok, letusolok, felveszem a zöld kockás pizsamámat. Lefekvés előtt még elszívok egy cigit. Kiállok az erkélyre, nézem a csillagos eget. Arra gondolok, holnap Szent Iván-éj. Varázslat. Új korszak kezdődik. Holnaptól minden más lesz - fogadkozom. Utána lefekszem. Álmomban egy bálban vagyok, a hosszú, zöld ruhámban táncolok a parketten, boldogan, illatosan. A többiek körbeállnak, néznek, csodálnak, a végén megtapsolnak. Meghajlok a közönség előtt, felnézek, egy ismerős arcot keresek, akire rámosolyoghatok, de már hátat fordítottak, egymással beszélgetnek, rám senki nem figyel. És rádöbbenek, hogy hiába vesznek körül annyian, mégis egyedül vagyok, egyedül táncolok. Egyedül. Csak a zöld ruhám tesz boldoggá.

Békével, áldással... és szemcsillogással! ;-)

Egy novellaelemzés Helga-módra

Ötletelés, jegyzetelés

Keletkezés:

Mikszáth Kálmán – élete: Szklabonya (Palócföld – innen jönnek a palóc témák) mikor????

A jó palócok: novellafüzér, visszatérő szereplők, palócok: jók, babonásak, pletykásak

Stílusa:

Romantikus (váratlan fordulat, szerelem?, jók és rosszak, misztikus) és realista is (valósághű, kisemberek, táj bemutatása?)

Hely: Bágy (A bágyi csoda is itt)+ Gózon (Péter ott dolgozik)

Idő: nem írja – nyár?

Szereplők: Zsófi, Péter, öregasszony, Belindek Samu, Rögi Mihály

·        Zsófi: szőke, szelíd, bárány, mindig mosolyog, várja vissza férjét, fekete-piros kendő, babonás, dohányt termeszt, nézi az országutat

·         Péter: ács, megszökött, fel akarja rakni a keresztet megszédül, meghal – Tuba Ferkó a Tengerihántásban (de ő öngyilkos!) ott hagyta a szeretőt, vissza akar menni Zsófihoz, de fél

·         öregasszony: üzenetet hoz, ragyás, (Szegény Gélyi János lovaiban Vőnekiné, Vörös Rébékben Rebi néni)

·         Belindek Samu: neki kéne inkább felrakni a keresztet

·         Rögi Mihály: mester, főnök a keresztfelrakásnál

Történet: Zsófi (milyen, mit csinál, mi történt vele) – jön az öregasszony- fekete helyett piros kendő, elindulnak – Péter!!! (Zsófi története megszakad) – keresztet kell felrakni (adomány), nem engedik neki, kiderül, h elhagyta a nőt, várja Zsófit, felmászik – meglátja- tudják, h leesik – egyszerre érnek a földre – Zsófi nem sír – sír

Mondanivaló: bűn- bűnhődés (Arany balladákban is: hasonlóság!!!) ki a bűnös, mi a bűne, mi a büntetése, miért? ---- majd

Más hasonlóság: Tóth Krisztina: Tímár Zsófi muskátlija – ott modern környezet, stb.

Cím: nem is özvegy! csak a végén – Zsófi címszereplő, főszereplő

Nyelvezet:

·         szabad függő beszéd!!! (példát keresni!!!)

·         ami egyszer karika, gurul az – többértelmű

·         metaforikus a befejezés és a vége – itt: bárány- áldozati bárány, Jézus, szelíd ????? (birka????)

·         kiáradt patak: bágyi csoda???, víz: megtisztulás, gátak eltűnnek,

Jellemváltozás

ELEJE	VÉGE
mindig mosolyog	sír
fekete kendő - halál	piros kendő- élet (pont fordítva kéne!!!)
szalmaözvegy	özvegy
csendes, szelíd, halk szavú	feldúlt, nekiesik az öregasszonynak

Idézet legyen benne:

·         Ezek a kedves kis portékák, ezek a szőke asszonyok olyan szelídek, olyan jók, mint a bárányok. Legalább ez a Tímár Zsófi, ez egészen olyan.

·         hanem olyan az csak, mint a hamis festék, az idő kiszívja, meghalványítja; vissza fog ő térni. jó hasonlat!!!

·         messze-messze a kígyózó országúton, egészen odáig, hol már a felhők lába lóg le. metaforikus

·         úgy bámult arra a nagy, titkos lapra, amelyről, mint egyes betűk bontakoznak ki furmányos szekerek, utazó vásárosok, vándorok s a jó Isten tudná elmondani: kik még- hasonlat

·         ami egyszer karika, gurul az – metaforikus

·         Egyszerre értek a torony alá férj, feleség. Csakhogy az egyik a magasból, halva. Péter+Zsófi + Tóth Krisztánál is van ez a mondat

·         S könnye csak most eredt meg, mint a kiengedett patak. vége, metafora, hasonlat

Műfaja: novella- rövid kisepikai alkotás, kevés szereplő, sorsfordulat

bevezetés, előzmények – fordulópont – cselekmény kibontakozása – tetőpont – lezárás, befejezés

Elbeszélés mód: E/3

Egyenes vonalú cselekmény? van benne visszatekintés

Egy szálon fut? – nem: Zs – P - Zs+P

HELYESÍRÁST ELLENŐRIZNI!!!!!

Mikszáth Kálmán: Tímár Zsófi özvegysége

            Mikszáth Kálmán a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja. Szklabonyán született, Palócföldön. Hírnevét a Tót atyafiak és  A jó palócok című novellásköteteinek köszönheti. Nem véletlen, hogy ezek az írások tették híressé: jól ismerte ezt a vidéket, szülőföldjének alakjait.

            A jó palócok című kötete 15 rövid novellát tartalmaz. Hősei egymáshoz közeli falvakban (Bodok, Csoltó, Majornok) élnek, jól ismerik egymást - s mint a falusiak általában – ők is pletykásak. Hisznek a babonákban. Zárt közösséget alkotnak, ahonnan kitörni a legnagyobb bűn. Azok, akik megsértik a társadalmi szabályokat, megbűnhődnek tetteikért. Erről szólnak ezek a Mikszáth-írások. Leginkább hűtlen asszonyokról, férfiakról olvashatunk a novellákban.

            Az egyik ilyen történet, melynek témája a házasságtörés, a Tímár Zsófi özvegysége című. A történet főszereplője Tímár Zsófi, akit az író a novella első mondatában így jellemez:

„Ezek a kedves kis portékák, ezek a szőke asszonyok olyan szelídek, olyan jók, mint a bárányok. Legalább ez a Tímár Zsófi, ez egészen olyan.” Megtudjuk a bevezetőben azt is, hogy Zsófit elhagyta férje, Péter: titokban megszökött Bágyról egy másik nővel. Azóta Zsófi szomorú, de nem haragszik férjére, visszavárja. Minden tette ezt tükrözi: naphosszat bámulja az országutat, ahonnan megjöhet Péter, továbbra is termeszti a dohányt, hogy majd Péter tudjon pipázni. Ám arra, hogy a hűtlen férfi visszatérjen, kevés az esély. Minden jel erre mutat: az olló, ami nem akar a földbe fúródni, a szarka, ami nem akar a kerítésre szállni. A babonaság, a természetfelettiben való hit – mely annyira jellemzi a jó palócokat - így jelenik meg ebben a novellában.

            A fordulópont a történetben a ragyás öregasszony megjelenése. Nem ismeretlen ez az alak az olvasók körében: az idősebb nők – boszorkányok – gyakran jelennek meg kerítőnőként, közvetítőként más történetben is. (Például a Szegény Gélyi János lovai című novellában is egy öregasszony viszi Klára üzenetét Csipke Sándornak.) Itt is hírvivő szerepben láthatjuk: Pétertől hozott üzenetet Zsófinak. A férfi bocsánatért esedezik, vissza szeretne jönni, de fél a következményektől, Zsófi haragjától.

            Zsófi azonnal útnak indul a szomszéd faluba, Gózonba, hogy találkozzon hűtlen férjével. Szimbolikus cselekedet a műben, mikor fekete kendőjét pirosra cseréli: „Péter kedvenc színe, meg aztán illőbb is ehhez a szép naphoz.” A fekete a gyász, a fájdalom jelképe, özvegyasszonyok hordanak ilyet. Zsófi pedig nem az, hiszen férje él. A piros a boldogság, az élet, a vér, az ünnep megtestesítője, ezért választja Zsófi a találkozáshoz.

            Zsófi története e ponton megszakad, a következő mondatokban már Péterét olvashatjuk. Megtudjuk, hogy Gózonban egy keresztet kell felhelyezni a templom tornyára, s a műveletre – a mester tiltása ellenére – Péter jelentkezik. Könnyűnek érzi a nehéz feladatot, hiszen „megszabadult a nyűgtől” – ahogy társai mondják. Elhagyta a nőt, akivel megszökött, vissza akarja kapni Zsófit. A templom tornyáról akarja nézni, jön-e, megbocsátott-e neki felesége. Mikor felmászik, első pillantását az országútra veti, ahol meglátja a közeledőket.  Ez a novella tetőpontja. „Szíve nagyot dobbant, majd összeszorítja valami, keze megreszket, szeme elhomályosul” – írja feszültséget keltően Mikszáth. Itt már mi, olvasók is tisztában vagyunk azzal, hogy tragédia fog történni.

            Péter megszédül a boldogságtól, és leesik a toronyból. A két történet – Zsófié és Péteré – itt ér össze: „Egyszerre értek a torony alá férj, feleség. Csakhogy az egyik a magasból, halva.” A szelíd Zsófi ezt is szótlanul tűri, sokáig tartja karjaiban halott férjét.

            A novella lezárása meglepő: a már valóban özvegy feleség elveszti eddig megszokott nyugodtságát, s feldúltan támad rá az öregasszonyra: „- Minek hozott kend ide? Honnan fogom őt ezentúl várni?” – kérdi tőle, s megerednek könnyei.

            A valódi tragédia a műben tehát nem Péter halála – hiszen ő így bűnhődött tettéért -, hanem Zsófi fájdalma. Míg Péter élt, volt remény, de ez most elveszett. Zsófi soha többé nem lesz már az a csöndes, mosolyogni való, nyugodt és szelíd asszony, ahogy a mű elején megismertük. Ő is bűnhődik: mert hitt abban, hogy a múlt helyrehozható, a bűn megbocsátható.

            A novella címe csak a történet végén nyer értelmet. Az özvegy szót két értelemben használja a szerző. A mű elején Zsófi még csak szalmaözvegy – olyan nő, akit a férje egyedül hagyott, ekkor kellett volna piros kendőt viselnie. S a végén, mikor valóban megözvegyül, akkor a feketét. A két szín felcserélése is feszültséget okoz, Zsófi lelkét tükrözik. Soha nem úgy viselkedik, mint ahogy elvárható lenne, mindig az ellenkezőjét teszi.

            Mikszáth stílusa, nyelvhasználata különös figyelmet igényel. Gyakran alkalmaz novelláiban szabad függő beszédet: ilyenkor nem lehet eldönteni, hogy amit olvasunk, az író mondja, vagy egy szereplő gondolja. Erre példa a műből: „Visszajön. Ó, bizonyosan visszajön. Péter nem rossz ember. A szíve mindig jó volt, nem lehet végképp elromolva; az a személy elvehette az eszét, bevehette magát a szívébe: hanem olyan az csak, mint a hamis festék, az idő kiszívja, meghalványítja; vissza fog ő térni.”

Novelláiban az író jellemzően használ olyan kifejezéseket, melyek kétértelműek, a műveinek kezdése és befejezése is metaforikus. A mű elején nem véletlenül hasonlítja Zsófit szelíd bárányhoz: átvitt értelemben ő az áldozati bárány, az ártatlanság jelképe. Feláldozza magát, szenved férje miatt, nem változtat életén, nem fejlődik. A mű végén a nő könnyeit „kiengedett patakhoz” hasonlítja az író. A víz a megtisztulás jelképe – így mossa le magáról Zsófi férje bűnét, így nyeri el a megváltást, és válik új emberré. Korábban, míg férjnél volt, mindig mosolygott, most sír, jellemváltozásának lehettünk tanúi.

            Mikszáth rendkívül jó író. Egyszerűen, mégis megrendítően fogalmaz, érezzük a feszültséget a műveiben. Nem hiányoznak a novelláiból a váratlan fordulatok, a sorstragédiák – ettől romantikusak a művei. Ugyanakkor realisták is, hiszen rajta kívül senki nem ábrázolta ilyen pontosan, emberközelien szeretett népét, a jó palócokat.

 Békével, áldással... és szemcsillogással! ;-)

Helga örök

Megható nap volt: 2016. szeptember 14.

Egy diákom - Hanna - írt nekem egy verset. Csak úgy. (Meg ötösért.) Meg szeretetből. Meg azért, mert meg kellett írnia. Olyan ösztönösen jött. 10 perc alatt készen is volt vele. Aztán felolvasta az egész osztály előtt - és én nagyon megörültem/megrémültem/büszke voltam magamra/szégyelltem magam. Érzelmek sokasága kavargott bennem. Csodás érzés volt. Zavarba ejtő és felemelő. Egyszerre voltam boldog és mélabús, kislány és örök nő. Tényleg kaptam egy ajándékot? Megérdemlem? Mivel vonzottam be? Mit tettem? Mekkora ereje van az Univerzumnak? És tényleg így látnak? Tényleg ilyen vagyok? Igen... ez nemcsak egy vers volt, tükör is...

Kiraktuk a Facéra, még közös képet is csináltunk. 

Sok pozitív visszajelzés jött. Mindenki meglátta a szeretetet a versben. Azóta már 205-en lájkolták. 

Köszönöm Hanna, még egyszer. Tudom, te még nem tudod, de ez a vers többet ér egy ötösnél. :-*

Íme a poszt:

Az Anna örök című vers megihlette egyik kedvenc diákomat, és még az órán - miközben a többiek bőszen verset elemeztek - írt rólam egy gyönyörű költeményt. Azt mondta, ő emlékezni fog rám hosszú évek múlva is, nemcsak az érettségi után egy hétig. :D

Íme a vers:

A. Hanna: Helga örök

Talán még nem is tudtuk, 

Hogy az irodalmat bírjuk. 

De ő jött be órára, 

S már akkor a haját cibálta. 

Még nem is ismerte a gyerekeket, 

Egyesre osztályozta az első feleletet. 

Azt sem tudtuk, ki ez a nő, 

"Ez is a kedvencem"  - jött a következő költő. 

Érettségire biztatni nem szokott, 

"Úgysem sikerül"- gyakran halljuk ezt a mondatot. 

Felejteni nem fogjuk, mert nem lehet,

Ő mindig mosolygott és evett. 

Gyakran benéz az osztályba, 

Tudom, hisz én vagyok a kedvenc diákja. 

Olvasok is órán, nem keveset 

De ha kisötöst kérek, csak vágja a fejeket. 

Mindig ott lesz a fejemben, 

Hogy kihajolt a vadkerti buszon önfeledten. 

Arcüreggyulladása is lett, 

Hiányzott is vagy 2 hetet. 

Ha nagy leszek, majd mindig megjegyzem, 

Az irodalom tanárom nagyon szerettem.

Békével, áldással... és szemcsillogással! ;-)

Néma üzemmód

Éjjel eltolom magamtól, megkérem, ne legyen a közelemben, ne szólaljon meg, nyugodt legyen az álmom. Legalább ekkor szakadjunk el egymástól, ő meg én, ha már egész nap együtt vagyunk! Az éjszaka a magányé.

Reggel rá vetem első pillantásom. Nem csoda: már nem tudok nélküle élni. Ő ébreszt. De sok időm nincs foglalkozni vele. Nem adok neki hangot, csupán gyorsan ránézek, hogy kiolvassam belőle, mi vár rám. Ilyenkor csak úgy peregnek az események!  Aztán már indulunk is, rohanás a megállóba, ő mögöttem van, nem látom, mit csinál.

A buszon is néma. Kínos lenne, ha megszólalna és nekem is beszélnem kellene. Inkább nem. Füldugó be, szem le, világ ki.

Az iskolában – ha kicsit is, de együtt tudunk lenni, ha nyugalom van. Ám ez ritka. Ilyenkor magam mellé veszem, de hangot akkor sem adhat ki, nem engedem, hogy zavarja az órát! Néha megfogom, megsimogatom. Ő szelíden elmondja, mi bántja, mi változott meg a világban néhány óra alatt, mire figyeljek.

Legtöbbször azonban nem törődök vele, elfeledkezem róla, ő meg ugye nem szól. Egy-egy szünetben ránézek, s ő örül - látom rajta. A szivárvány minden színében pompázik. Okvetlenül fel akarja hívni magára figyelmet. Egyszerre akar mindent bepótolni. Fontos! Hallgassam meg, engedjem szóhoz jutni vagy beszéljek én! De nem lehet… Értse meg! Belemerültem Az ember tragédiájába, a kommunikáció típusaiba meg a beszéd és a nyelv viszonyába, meg kávéztam, meg elrohantam felvenni egy papírt az irodán, meg sorba álltam a büfénél, meg... Bocsi. De nem érek rá! Nem fogja fel??? Takarodjon a szemem elől! Kussoljon!!!

Tudom, ilyenkor rossz neki. Szívom az energiáját. Elsötétül a képe. Némán várja, hogy végezzek.

Jön velem az ebédlőbe. De hiába szólna, nem hallanám, olyan zsivaj van.

Busz. Újra csendben utazunk. Felesleges lenne szóra bírni arra a pár percre. Már nem is fontos, amit közöni akart.

Délután van. Pihenő. Nem érdekel senki és semmi. Ő sem. El is feledkezek róla egy kis időre. Minden ráér.

Este hiányozni kezd. Mióta is nem hallottam a hangját? Megkeresem. Valahol a konyhában hagytam, ott nem zavar senkit… Csendben várt rám. Megérintem: most szólhat, van időm, figyelek rá, mi van? De ő kimerült, fel akar töltődni egy kicsit. Bemegyek vele a szobába. Ő eltávolodik tőlem, s onnan nem mozdul. Na, jó. Hagyom. Dolgozok. Ő nem szólal meg.

Éjfélkor még mindig semmi. Hallgat. Én is. Több órája. Ilyen az életciklusom: csend-beszéd-csend. Az ember tragédiája. A kommunikáció. A beszéd és a… hallgatás.

Lefekszem. Ha nem, hát nem… Nem is érdekel, komolyan mondom, akkor most már maradjon is csöndben! Némuljon meeeeeeeeg!

Elalvás előtt még egyszer ránézek azért, érdekel, jól van-e. Reggel jeleznie kell, tudja, hogy nem késhetünk. Aztán eltolom magamtól… Úgysincs már mondanivalónk egymás számára… Jó éjt, szép álmokat!

Alszom… 

... ő pedig csendben azon morfondírozik, hogy vajon mi értelme az életének…

Békével, áldással... és szemcsillogással! ;-)

Egy emlék

Az iskolánkban hagyomány, hogy a végzős osztályoknak egy rövid kis műsort szerveznek a tizenegyedikesek. Ilyenkor felelevenítjük az elmúlt négy évet, képeket vetítünk ki - amiken jókat nevetünk - és megható búcsúbeszédeket mondunk.

A ballagó osztályfőnökök és a diákok is összefoglalják pár mondatban, hogyan élték meg a gólyatábortól az érettségiig tartó időszakot. Én úgy gondoltam - magyartanárként - egy verssel köszönöm meg az osztályomnak mindazt, amit tőlük kaptam. Mindenkiről szól egy-egy versszak. Íme:

VERS A 12/B-RŐL

A minap felkértek engemet,

Hogy az osztályomról írjak egy kis jegyzetet.

Én most versbe foglalva tálalom,

Amit a 12/b-ről el kell mondanom.

Az osztályba 19-en járnak,

Mindannyian az érettségire várnak.

Nem mondom, hogy lelkesen tanulnak,

Órákon is inkább csak lazulnak.

A névsorban az első a szótlan Fanni,

Őt mindig békén kell hagyni.

Órán elvan a telefonjával,

Azon csetel a barátjával.

Viki nálunk a hórihorgas lány,

Halloweenkor ő a boszorkány.

Néha felcsattan a hangja,

De ilyenkor sem angolul hallatja.

A Hajast mindenki ismeri,

Túlélő képessége mesteri.

Pénzt beszedni művészet tőle,

De mosolya hatással van mindegyik nőre.

A Patrik évek óta edz és gyúr,

A hátsó padban ő az úr.

Írása kissé olvashatatlan, talán ez az oka,

Hogy matekóráról egyszer elment inkább haza.

A Kakukot se kell bemutatni senkinek,

Szünetben az udvaron vagy a suli előtt találni meg.

Mindenkiről megvan a véleménye,

s el is mondja, tanárt, diákot nem kímélve.

Friderika hosszú haja sok fiút rabul ejtett,

Ám ő naivan erről mit sem sejtett.

Csak a barátnőjével beszél egyfolytában,

Mindent kitárgyalnak egy csoki fölött az iskolában.

Martin az örök lógós az osztályban,

Ötödik óra után már nincs az iskolában.

Tánctudását megmutatta a szalagavatón, szegény

Engem kellett elkapnia, el ne essek én.

A K….. Dávid a legcsöndesebb gyerek,

Órákon figyel, senkivel sem cseveg.

Mindig nagyon illedelmes,

Vele minden tanár rendkívül türelmes.

L…… Attila most is éppen focizik,

Időnként Csákvárról Halasra kocsizik.

Vizsgáival nekem van a legtöbb bajom,

Mert adminisztrálnom kell mindet a törzslapon.

M….. Peti az osztály szívtiprója,

Csak ez érdekli, na meg a kóla.

Kezdetben még lelkesen segített párszor,

De most már csak a koleszban táncol.

N…. Peti az első padban mindenre figyel,

Füzetébe krikszkrakszokat lelkesen jegyzetel.

Néha kicsit elrugaszkodik a valóságtól,

De sok-sok dicséretet kap a rajztanártól.

N…. Ricsi az örökös késő, sok a beírása,

Vagy otthon alszik el vagy az iskolába’.

A némettanár szerint is, nem egyszerű eset,

De én már kaptam tőle kolbászos szendvicset.

A Csabi rendesen jár iskolába,

Kivéve, ha éppen nincsen ott a párja.

Csoda, hogy a sok fehérje még nem tett benne kárt,

Zöldnapi asszonyfutáskor cipelte a Ritát.

Az Elvira a négy év alatt igen sokat változott,

Haja megnőtt, a koleszból is kiiratkozott.

Száját már kinyitja, ha nem tetszik valami,

A mohácsi darázscsípés meg se kottyant neki.

A Sefi az osztály legjobb tanulója,

A matek egyenleteknek is ő a tudója.

Emelt szinten törizik, van már nyelvvizsgája,

Angol háziját óra előtt mindenki vizsgálja.

Nem csalódtam benne, csak tavaly ilyenkor,

Mikor a pogácsát nem hozta el bizonyos okokból.

A Rita a nagyszájú lány az osztályban,

Mindenkit ő tart kordában.

Szervezkedik, utánajár mindennek,

Leckéjét is kölcsönadja néhány embernek.

A Dóri várja legjobban, hogy végre

Ennek a tanévnek legyen már vége.

Az érettségit lazán megcsinálja,

Csak ne kelljen bent lenni sose az iskolába’.

A Mónikának sose tetszik semmi,

Soha semmiben nem akar részt venni.

Szorgalmasan tanul, talán nem hiába,

Ő az, ki testvérét a padon ülve várja.

A Reni fog hiányozni a legjobban, tudom,

Mert nem foglal helyet nekem reggel a buszon.

Ő örül, hogy elballag, mert nem lesz több matek,

Meg tesi, meg angol, meg vendéglátós ismeretek.

Sőt, a kintibe se kell majd gasztróra kimenni

Több idő lesz a csoportba matricás kommenteket tenni.

Utoljára a felsorolásban magamat hagytam,

Mert amit érzek, az leírhatatlan.

Visszatekintve az elmúlt négy évre,

Elmondhatom, hogy nyugtom lesz végre.

Nem fogok többet kiabálni veletek,

Mert nem pecsételnek be sose már titeket.

Nem kell vasárnap este a csoportba kiírnom,

Hogy aki nem hoz igazolást holnapra, kinyírom.

Nem kell a szülőknek felszólítást küldeni,

Meg zöldnapokon a létszámért küzdeni.

Zászlót, plakátot, indulót kreálni,

Ezeket a többi tanárnak kell most már csinálni.

Csökkennek az adminisztrációs terheim,

Lesznek majd végre szabad perceim.

Nem születik újabb határozat, amit be kell írni,

Naplóellenőrzés nélkül is ki lehet bírni.

Felmentés, csoportba sorolás, elbírálás nélkül

Fejfájásom megszűnik, ráncom nem mélyül.

Vérnyomásom nem nő, s mosolygok, is lehet,

Ha felelevenítem újra az emlékeket.

Gólyatábor, zöldnapok, osztálykirándulás,

Volt még egy szalagavató, s máris itt a ballagás.

Belegondolva azért mégiscsak fájlalom,

Hogy az osztályom itt hagy engem azon a napon.

De több is veszett Mohácsnál - tartja a mondás,

Mégis hiányozni fog a terembeli zsongás.

Ha kirándulni mentek, azért majd szóljatok,

Sajnálom, hogy elmentek, mert igazából nagyon jók voltatok.

H. Helga of.

Svk., 2016. április 25.

Békével, áldással... és szemcsillogással! ;-)