magányosan, árván
sehol nem találok már magamra
hiába minden
az idő körbejár
és némán nézem a puffogó gömböket a játékban
melyek eltűnnek ha hozzájuk érek
így tűnsz el te is az életemből
nem vagy
s már én sem vagyok
valamikor a csillagok hajnalán
lelkünk egyesülni vágyott
s akkor megfogadtuk
jöhet bármi világ - mi összetartunk
de most nem vagy
nem talállak
magányom fáj
vajon kilőttelek, ellőttelek már téged is
puffogtatásommal elpusztítottalak
s nem vagy semmi, csak salak
ó, ez a rím de kellett
emlékszem, mikor nekem írtad
papírra vetődött minden szavad
hogy szerettelek
kellenél, most is
mert az éj hosszú, s a nappalok rövidek
várlak szüntelen
helyemet keresve
tétován
gyere, gyere
talán odafönt az isten ránk tekint
s megengedi, hogy újra egyesüljünk
szeretetben éljünk
veled lehessek e sanyarú föld egy pontján
hova születnem kellett
várlak téged, tudod, fájdalmad átjár engem is
gyere, s megvigasztallak
enyhe kendőt borítok rád, gyógyíreset, fejedre,
kétkedőn, remélve,
bízva
örökké ugyanazon az úton járunk
elrendeltetett
szeretlek, ezt értsd meg
s ha a nagy úr is odafönt ezt akarja
egyek leszünk mi újra
hamar
hamar
hamar
nekem te vagy a kincsem
Békével, áldással... és szemcsillogással! ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése