A sellő már várta.
Napok óta erről álmodott. Álmában a férfi egy rózsával a kezében indult útnak a messzi hegyekből. Ő pedig a tóban várta.
Biztos volt benne, hogy eljön, hogy itt lesz, hogy nem csak álom. A delfinek szokatlanul játékosak voltak mostanában, egészen jó kedvük volt. Mintha ők is éreznék...
Jön, jönnie kell!
Ne add fel a reményt! - mondogatta mindennap magának a sellőlány.
Míg egyszer csak egy szép nyári alkonyon meglátta őt.
Ott jött, a messzi hegyekből, elhagyván a várat, élete biztos pontját, elindult az ismeretlenbe egy rózsával a kezében. Vidáman, egyenletesen lépkedett. Közeledett a sellőlány felé a kacskaringós úton.
Teljesen természetes volt minden. Nem is történhetett volna másképp.
A sellőlány a szikla mögé bújva nézte. Csábító, igéző tekintete összefonódott a hercegével, szinte hipnotikus állapotba kerültek mindketten. A zöld mezőn a virágok felsikítottak a boldogságtól, az égi madár leszállt a szikla mellé, hogy jobban lássa, mi történik, a csodafa fejével a találkozás irányába nézett.
Sorsfordító pillanat volt. A sellőlány, aki évek óta várta már szerelmét, most végre boldog. A herceg, aki idáig nem hitt abban, hogy valóra válhatnak a tündérmesék, most boldog.
Minden a lehető legjobb módon alakul.
Ahogy a patak a tóba folyik, mutatván az utat, ugyanúgy a herceg lábai is a tó felé viszik, ahol szerelme várja. Egyesülni fognak. Mosolyognak.
A hogyantovábbon ráérnek akkor gondolkozni, mikor itt lesz az ideje. A rózsák megsúgják a helyes választ... Mindig.
Ez a sellőlány és a herceg meséje. Neked szól. Ezt mondja:
Ne add fel a reményt! Sosem! Valahogy mindig volt, mindig van, mindig lesz. A csoda bármikor bekövetkezhet. Talán épp holnap.
Békével, áldással... és szemcsillogással! ;-)
