Hol volt, hol nem volt, de igenis volt, hogy egyszer
egy angyal leszállt a sötét éjben. A csillagok is kihunytak, semmi nem
világított. Sötétség volt az egész földön. Az angyal egyedül volt, magányosnak és
feleslegesnek érezte magát. Nem értette, miért kellett idejönnie.
Felsóhajtott. Sóhaja meglebbentette a fák ágait, ahol épp
egy apró szentjánosbogár tanyázott. Már évek óta ott pihent, nem volt miért
felébrednie. De most felfigyelt a neszre, felszállt és egyszerre fény gyulladt
a sötétségben. Az angyal elmosolyodott. Lám, mégsem vagyok egyedül, van remény!
– gondolta. Ami szomorúság volt benne, azonnal elillant. Néha nem tudjuk, mit
csináljunk, s ilyenkor csoda történik.
A szentjánosbogár rászállt az angyal vállára. Elindultak
a sötétségben ketten, s amerre mentek, fény lett, világosság. Célja lett a
létezésüknek.
Az emberek a faluban az ablakaikból nézték a különös
szerzeményt. Bent ők is féltek, mert sötétben voltak, de a házuk előtt elhaladó
angyal most megnyugvást adott nekik. Közel a megváltás - mondogatták egymásnak.
Már nem féltek. Hittek, reménykedtek. Nyugodt szívvel
tértek nyugovóra, mert tudták, holnap éjjel, ugyanígy eljön az angyal és megvilágítja
nekik az utat, hogy másnap tudják, merre kell menni. Ahogy ma megtörténhetett,
úgy megtörténhet minden napon a világ végezetéig.
Ámen.
Békével, áldással... és szemcsillogással! ;-)
